-=Barna=-
-=Barna=-
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Jatekok
 
Numa Numa
 
Király cuccok
 
Kedvencekhez:)
Tégy a kedvencekhez!
 
Névnapköszöntő
 
Napköszöntő
 
Bölcsesség
 
Videoklip
Irigy Hónaljmirigy-Numerakirály
 
Juventus rádió
<bgsound src="http://www.enternet.hu/stream/juventus.asx " loop=true>
 
Egérkövető
 
egyszerű




 
Viccek

 A szőke nő anja levelet ír a lányának:Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk. A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.

Az új házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az eső, egyszer három, egyszer meg négy napig.

Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe.

Az a lüke bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem kiszabadítottak az autóból.

A nővérednek ma gyermeke született, de még nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.

Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert 3 napig hamvasztották.

Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott mederben folyik.

Csókol szerető anyád

Ui. Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le volt zárva.

 

A srác randi után hazakiséri a nőjét. A kapualjban búcsúzkodás közben, kezét lazán, macsósan falnak támasztva megpróbálja rávenni kedvesét egy kis orális szexre. A lány szolid, polgári nevelést kapott, sehogyan sem akar kötélnek állni. A srác jó ideig kérleli, bevet mindent de hiába. Egyszer csak fellgyuladnak a villanyok, és megjelenik a lány húga és meglehetősen idegesen mondja:
- Figyelj Zolika, apám küldött, és üzeni, ha a nővérem nem akarja megtenni akkor megteszem én, vagy lejön ő és elrendez, csak könyörögve kérünk, vedd már le a tenyered a kaputelefonról!

 

A szőke nő a Legyen Ön is milliomos játékban az első kérdésnél tart. Nem tudja a választ. Felhívja az anyját.
- Szia, szia, szia, szia anyu! A Legyen Ön is milliomos játékban ez első kérdésnél tartok. Szerinted a közönséget kérdezzem meg, vagy felezzek?

 

Két óvodás beszélgetnek:
- Tavaty van!!
- Mi??!!
- Tavaty van!!
- Nem éjtem!!
- Batynak a matykák!!
- Ja!!!! Tavaty van!!!!

 

Kisfiú, miért sírsz?
-Anyukám japán, apukám kínai, én meg alig látok!

 

Tanítóbácsi kérdezi Pistitől, milyen égtájak vannak?
- Észak, kelet, dél...
- És mi van dél után?
- Délután átjön a Jocó gombfocizni.

 

Felébred a medve a téli álomból:
- Olyan kanos vagyok, hogy az első élőlényt, aki velem szembe jön az erdőben, azonnal megdugom!
Elindul az ösvényen, látja, hogy jön szembe egy sündisznó, gyorsan felkapja, mire a süni összegömbölyödik a markában. Forgatja jobbra-balra, de nem talál semmi nyílást. Kétségbeesetten el kezd kiabálni:
- Hol a p*nád, hol a p*nád?!
A süni kétségbeesve megszólal:
- Nekem nincsen!!
- Mivel mondtad!!!??? Mivel mondtad !!!???

 

 

A fiú az apjának.
- Apa hoztam egy 4-est.
- Miből?
- Egy 2-esből, és két 1-esből

 

 

Az egyház informatikai megújulásával lépést tartva, a kisvárosi pap a gyóntatószékben ülve próbálja ki az új gyóntatóprogramot. Egy asszony érkezik gyónni hozzá, a pap megkérdezi:
- Leányom, mikor gyóntál utoljára?
- Három hónapja, Atyám.
A pap beüti a gépbe: "3>TAB>honap>TAB>ENTER".
Tovább kérdezi a nőt:
- És ezalatt hányszor vétkeztél?
- Kétszer, atyám.
- Rendben, "2>ENTER".
- És mik voltak ezek a vétkek?
- Hát, rosszat mondtam a barátnőmről, hazudtam a nagynénémnek.
- "rosszat mondani>TAB>barátnő>ENTER>hazudni>TAB>nagynéni>ENTER" - Jól van leányom, más egyéb?
- Semmi, Atyám.
- "ENTER" - "CONFIRM CONFESS Y/N" A pap visszaigazolja és a képernyőn megjelenik a penitencia:
Miatyánk:3 Ave Maria:1
- Három Miatyánk és egy Ave Maria, leányom.
- Köszönöm Atyám, viszontlátásra.
Belép egy másik nő és a jelenet megismétlődik... Amikor a vétkekhez érnek, a lány könnyekben tör ki:
- A szénapadláson elbújtunk a lovászfiúval, ő kétszer megfogta a mellemet, és azt kell mondjam, hogy ez nagyon jó volt...
- "melleket megfogni>TAB>2>TAB>jó volt>ENTER" - És aztán?
- Aztán elővette a micsodáját, a kezembe tette...
- "hímvessző megérintése>ENTER"
- És egy kicsit maszturbált a kezemmel...
- Csak egy kicsit, leányom?
- Hát, igen, mert közben elszégyelltem magamat és elfutottam...
- "farokverés>TAB>0.5>ENTER"
- Jól van leányom, még valami?
- Semmi, Atyám.
- "ENTER"
- "CONFIRM CONFESS Y/N" Ekkor hibaüzenet jelenik meg a képernyőn: "ERROR"
A pap újra igazolni próbálja: "ERROR" A lány félve kérdezi:
- Atyám, ilyen súlyos a helyzet?
- Nem leányom, nem hiszem ... egy pillanat ...
"ERROR"
- Igazán megbántam Atyám, mit tehetnék még?
- Nézd leányom, térj vissza a lovászhoz és teljesen verd ki a farkát, mert ez a hülye program nem fogadja el a törteket!

 

 

A tanárnő mondja a gyerekeknek.
- Mondjatok olyan élőlényeket amiknek van
lábuk!
- Kutya.
- Jól van Dezsőke.
- Hörcsög.
Ügyes vagy Móricka.
- Szív.
- Na de Pistike a szívnek nincs lába!
- De van, mert este hallottam hogy apu azt mondja, hogy szívem tedd szét a lábad.

 

 

Az iskolában egyik kisfiú mondja a másiknak:
- Azt hallottam, hogy minden felnőttnek van legalább egy sötét titka, amit évek óta rejteget. Ezért aztán könnyű rájuk ijeszteni, elég csak annyit mondani, hogy "Mindent tudok rólad!".
A másik kisfiú hazamegy és így szól az anyjához:
- Anyu, mindent tudok rólad!
Az anyuka elvörösödik, és ad egy 20-ast a gyereknek:
- Jól van, kicsim, de apunak egy szót se róla!
A gyerek megörül a 20-asnak, így este aztán az apján is kipróbálja a módszert:
- Apu, mindent tudok rólad!
Az apja félrevonja:
- Jól van, kisfiam, itt egy ötvenes, csak ne szólj róla anyádnak!
A gyerek még jobban örül. Másnap éppen indul az iskolába, ahogy kilép az ajtón, szembejön vele a postás. Ismét előkerül a bevált trükk:
- Postás bácsi, mindent tudok rólad!
A postás eldobja a biciklijét:
- Fiam, gyere, adj egy puszit az apádnak!

 

Az iskolában Mórickát megkérdezi a tanító néni, hogy ki írta az Anyegint.
- Fuskin! - mondja Móricka.
- Nem Fuskin, hanem Puskin, holnapra tanuld meg!
Másnap újra kérdezi Mórickát.
- Na, ki írta az Anegint?
- Fuskin!
- Nem! Puskin írta, és ha holnapra sem tanulod, meg beírom az egyest!
Harmadnap ismét kérdezi a tanító néni Mórickát.
- Nos, ki írta az Anyegint?
- Fuskin!
- Ebbõl elég volt, egyes, leülhetsz!
Móricka leül, majd ezt súgja a padtársának:
- Ez a hülye ficsa nem veszi észre, hogy múlthéten kihúzták az elsõ négy fogamat?

 

 

Elmegy a fazon az orvoshoz, hogy AIDS-tesztet csináltasson. Kitölti a kérdoívet és leadja a vért. Néhány nap múlva jön az eredményekért és kérdezi:
- Nos, doktor úr, hogy alakult a vizsgálat?
- Hát rossz hírem van, a teszt pozitív lett.
Hősünk összeomlik, és kérdi, nincs-e véletlenül valami kísérleti módszer, ami esélyt adhat a gyógyulásra.
- Azt írja itt a kérdőívben, hogy Ön homoszexuális, igaz?
- Hát igen, az vagyok.
- Hm, ez várható volt. De segíthetünk a bajon: Tegyen ki két liter tejet a napra, majd két nap után igya meg egyszerre az egészet három záptojás kíséretében. Fogyasszon hozzá fél kiló rothadó zöldséget. Ezt a kúrát 20 napon át szigorúan tartsa be, akkor megmenekülhet.
A beteg megköszöni, és boldogan távozik. Miután odébbállt, az egészségügyi nővér kérdon fordul az orvoshoz:
- Miért nem mondta meg doktor úr , hogy a teszt negatív?
- Tudja meg a köcsög buzi, mire való a lyuk a seggén!

 

 

Egy sas és egy veréb repül egymás mellett. Veréb:
- Sas, kérdezd meg, hogy vagyok.
- Nem.
- Na, sas, kérdezd meg, hogy vagyok.
- Nem.
- Na, légyszi!
- Na jó. Hogy vagy?
- Ne is kérdezd!

 

 

Az oroszlán, a krokodil és a béka ülnek a folyóparton. Oroszlán:
- Csináljunk bulit!
Béka:
- Igeeen! Lesz buliiii!
Krokodil:
- Hozok kaját!
Béka:
- Yesss! Lesz buliii, lesz kajaaa!
Oroszlán:
- Hozok piát!
Béka:
- Micsoda party! Lesz kaja, pia!!
Krokodil:
- Hozok nôket!
Béka:
- Yess! Lesz buli, kaja, pia, és nôk!
Oroszlán:
- Ezt a kis zöld bunkót meg itt hagyjuk!
Béka:
- És nem jön a krokodil!!!!!! Yesssssss!!!!!!

 

 

szőke kérdi egy férfitól:
- Bocsánat uram, meg tudná mondani a pontos időt?
- 3 óra 15 perc, asszonyom!
- Érdekes, egész álló nap kérdezgetem az embereket, és mindenki mást mond...

 

 

A szőke nő bemegy a McDonald's-ba:
- Kérek 2 dl kólát, 1 hamburgert és egy kis sültkrumplit.
- Itt fogyasztja? - kérdi a mekis.
- Nem, ott a hátsó asztalnál.

 

 

Pistike egyik délelôtt szól az óvónéninek:
- Elnézést, szeretnék most elmenni, mert szexuális problémáim vannak.
Az óvónéni elengedi haza. Másnap megismétlôdik az eset, szintén hazaengedi. Harmadszorra azonban megkérdezi:
- Nem akarok az intim dolgaidban turkálni, de milyen szexuális problémád van?
- Tele van a tököm az óvódával.

 

Pistikének azt mondja az apja:
- A budiból hordd szét a trágyát a kertbe!
Pistike nekilát, de nagyon lassan megy a dolog. Támad egy jó ötlete, lehoz a padlásról pár háborús kézigránátot és bedobja a budiba, majd elszalad a ház mögé és onnan leselkedik. Visszafele számol magában, és mikor haromnal tart meglátja a nagyanyót, aki a budi felé kocog. Nincs már idő megállítani, ezért megvonja a vállát Pistike: "A jó munkához áldozat is kell!". Hatalmas detonáció, a budi összedől, a sz@r szétterül a kerten. A romok között áll bedőlve a süket nagyanyó és elhülve suttogja:
- És én ezt még bent akartam elereszteni!

 

 

Báli készülődés közben anyukája kíváncsian megkérdezi Pistikét, milyen jelmeze lesz.
- Az idén lónak fogom álcázni magam.
- És hogy fogod ezt csinálni?
- Hát... Egyelőre gyakorolom. Trappolás közben már tudok kakálni, de a farkammal még nem tudom elhesegetni a legyeket...

 
Üdvözlő szöveg
 
Milyen nap van ma?
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2005-04-26
 
Üzenőfal
Üdvözöllek az oldalamon. Írjatok hogy mi kéne még az oldalra hogy jobb legyen. Mail címem: penge555@freemail.hu Nézzetek körül, halgassatok zenét, töltsetek le képet, smileyt, animációt. DE ne tegyél fel semmit a honlapodra!!!!
 
Figyellek!!!!!
Vigyázz magadra!!!!!
 
Cool
Malacka
 
Váltakozó kép
 
Ugye tudod?
 
Szavazás
Milyen az oldal?

Király;)
Elég jó;)
Jó;)
Lehetne jobb is:S
Elégg szarr....:O
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!